keressen minket:

3530 Miskolc, Széchenyi u. 66-68.

Hívjon minket:

+36-46/781-647

írjon emailt:

info@mbconsult.hu

Tájékozódjon a lakásfelújítási támogatásról

 

„2021 az otthonteremtési támogatások éve!” – halljuk sokszor, a már mindenki fülében ismerősen csengő mondatot. Kétségtelen, hogy a magyar állam már az előző évben is nagy hangsúlyt fektetett a lakástámogatások közvetítésére. Gondoljunk csak a Babaváró hitelre, a sima vagy falusi CSOK-ra. Úgy néz ki, idén sem lesz másként. Ebben az évben az áfa csökkentés és az illetékmentesség mellett a nagy dobásnak számító, lakásfelújítási támogatás iránt is nagy az érdeklődés.

 

Mennyiben érinthet ez minket, és, mennyi pénzt spórolhatunk rajta? Nézzük meg egy kicsit közelebbről a lehetőségeink számát:

 

Felújítási támogatás kapcsán, a meglévő gyermek az első és egyben legfontosabb kritérium. Már egy gyerekre is lehet igényelni, valamint 12 hetes magzat esetén is kérvényezhető, ugyanakkor az éppen gyermeket vállaló, vagy tervező párok részére nem engedélyezett. Erre a célra a Babaváró hitel egy kiváló alternatívaként szolgál.

 

 

A szülő/szülők az otthonuk felújítására szánt összegnek a felét, vagyis maximum 3.000.000 Ft-ot kaphatnak vissza. Házastársak vagy párkapcsolatban élő személyeknél, csak akkor igényelhető, ha egy állandó lakcímük van. A lakcímkártya szerinti állandó lakhely, gyermekét egyedül nevelő szülőre is vonatkozik.

 

Továbbá kiemelten fontos, hogy a kérelmezőnek ne legyen köztartozása, és legalább egy éves TB jogviszonnyal rendelkezzen.

 

Igénylőként ezekre érdemes odafigyelni, mert innen már zöld az út az ingyen milliókig. Persze itt sem engedhetjük el teljesen a gyeplőt, hiszen csak meghatározott munkálatokra használható fel a támogatás. A megengedettek közé tartozik, az épület festése, nyílászárók cseréje, tető-és fűtésrendszer korszerűsítése, de a teraszunk, kertünk csinosítását is fedezhetjük belőle. Ami tiltólistás; a szabadon álló bútorok beszerzése, esetlegesen szobák bővítése, konyhai gépek beszerzése.

 

Minden esetben szükséges a munkáról vállalkozói szerződés, ugyanis a támogatás összege fele-fele arányban munkadíj és anyagköltség! Az állam, pedig utólag fizeti vissza a felújítási költségek felét.

 

Na, de mi a teendő, ha az elvártak alapján jogosultak vagyunk az otthon felújítási támogatásokra, viszont nem áll rendelkezésünkre elegendő összeg vagy nem engedhetjük meg magunknak, hogy saját zsebből finanszírozzuk a tatarozást?

 

Erre kínál megoldást a fix kamatozású, 6.000.000 Ft-ig, maximum 10 éves futamidőre igényelhető felújítási hitel, ebben az esetben a támogatás beletörlesztődik a hitelbe.

 

Előreláthatóan, 2021. márciusától kezdve lehet igényelni, ez nagymértékben függ az illetékes pénzintézetektől, ugyanakkor a kérvény benyújtásának határideje 2022. december hónap vége.

A fent leírt információk jó kiindulási pontot jelentek a felújításon gondolkozóknak, persze ez csak a jéghegy csúcsa. A lényeges információk közül, a legáltalánosabb esetekre vonatkozóan szemléztünk.

 

A mozaik családok, gyermeküket egyedül nevelők, esetlegesen gyámság alatt lévő gyermekek esetében, a lakástípusára vonatkozóan, személyre szabott információkkal szolgálunk minden kedves érdeklődőnek.

 

Legyen szó a felújítási hitel intézéséről vagy a támogatással kapcsolatos további kérdésekről, az MB Consult csapata mindenben a rendelkezésükre állnak. Cégünk a Bankmonitor szerződött partnere, így biztos kézből értesülhetnek az Önöket érintő tudnivalókról. A teljes ügymenetet intézzük, felügyeljük, a kezdetektől egészen a végéig!

Itt a tökéletes alkalom, hogy éljen az állam által kínált lehetőségekkel, és szépítse lakókörnyezetét.

Bővebb információkért, keressen minket bátran a 06-70-670-05-65 számon vagy az info@mbconsult.hu e-mail címen.

 

MB CONSULT AZ ÖN PÉNZÜGYI SEGÍTSÉGE!

 

 

 

 

 

Minden jog fenntartva: MB Consult Pénzügyi Tanácsadó Kft.

 Az oldalt készítette: Kiss Sándor   www.visualcenter.hu